1607-ben 104 angol telepes megalapította a Jamestown kolóniát a mai Virginia területén. Egy évvel később csupán 38 volt közülük életben. A legtöbb éhen halt és a túlélők közül több kannibalizmusra kényszerült. “A hely zordságáról szóló történetek szinte mitikus méreteket öltöttek,” meséli el Dennis Blanton a virginiai Williamsburg-ben lévő College of William and Mary archeológusa. A kutatók soha nem tudták igazából felderíteni, hogy miért volt ennyire nehéz az élet Jamestownban. A vizek bővelkedtek a halban, az erdőkben sok volt a vad – akkor hogyan tudtak a telepesek mégis éhen halni? Sok történész alkalmatlansággal magyarázza. Velük ellentétben Blanton szerint legalább egy dologban ártatlanok voltak a telepesek: éppen a történelem egyik legnagyobb szárazsága idején léptek partra.
John Smith és más telepesek naplói alapján Blanton felfigyelt pár elszórt megjegyzésre. Az egyik telepes leírta, hogy egy indián törzsfőnök megkérte őket, hogy imádkozzanak az ő angol isteneikhez esőért, mivel az indián isteneket nem hatotta meg az ő imájuk. John Smith leírta, hogy az indiánok zúgolódtak a gyenge kukorica termés miatt, és nem szívesen cserélték el terményüket a telepesekkel. “Az indiánok alapvetően azt mondták: Nézd John, nincs többünk, amit adhatnánk. És a modern történészek nem hittek ebben, azt gondolták, nincs jelentősége,” sajnálkozik Blanton. Talán az indiánok nem rosszindulatúak voltak, gondolta Blanton, hanem lehet, hogy a tapasztalatlan telepesek nem is vették észre, hogy egy kemény szárazság kellős közepén vannak.
Egy száraz időszak pár évnyire való behatárolása a megszokott archeológiai módszerekkel szinte lehetetlen. “Ilyen pontos eredményt nem kaphatunk, ha egyszerűen csak elkezdünk ásni,” mondta Blanton, aki ehelyett inkább elhívta a University of Arkansas dendrokronológusát, David Stahle. A fák évgyűrűit vizsgálva világszerte, Stahle és kollégái képesek voltak meghatározni Virginiában az éghajlat változásait 800 évre visszamenőleg (és akár tízszer régebbi időkig a világ egyes pontjain). A fák minden évben egy új réteget növesztenek törzsükre, és mint minden növény, növekedésük gyorsabb a nedves évszakokban és lassabb szárazság idején. Az évgyűrűk átmérőjének vizsgálata alapján Stahle meg tudja mondani, hogy mennyi volt az éves csapadékmennyiség egy bizonyos területen. A megvizsgált fák között volt az ezer éves kopasz ciprus fa is a Virginiában és Észak Karolinában lévő Tidewater területről. Blanton elmondta a szárazságról szóló teóriáját, és megkérdezte Stahle-t, hogy a fái mit mondanak erre.
“Nem tudom, hogy mennyire érdekelte őket az ötletem, de hogy segítsenek rajtam, megígérték, hogy megnézik,” meséli Blanton. “Olyan voltam, mint egy leendő kispapa, folyamatosan telefonon zaklattam őket, hogy vannak-e már eredmények. És végül azt mondták: Csodálatos, neked volt igazad! Stahle, aki áprilisban publikálta eredményeit, állítja, hogy a mérések egy hét évig tartó szárazságot mutattak ki, amely 1606-1612-ig tartott és az elmúlt 770 év legpusztítóbb szárazsága volt. A Jamestown-i kolónia halálozási aránya az első hat évben, azaz 1607-1613-ig, elérte a megdöbbentő 50 %-ot. A kukorica rászáradt a tövekre és a tiszta víz nagy kincs volt. A közeli James folyó egész évre sóssá vált és a telepesek által ásott kutakban is csak zavaros víz volt található, miután a szárazságban megsüllyedt a víztábla is. Az indiánokkal a kapcsolat egyre nehezebbé vált. “Hirtelen két teljesen különböző kultúra került kapcsolatba egymással, akik megpróbálták megérteni egymást. Ez önmagában is feszült helyzetet eredményez,” magyarázza Blanton. “Hát még ha emellett élelem és vízhiány is van, az még rosszabbá teszi a dolgokat.”
Az évgyűrűk egy másik, még ennél is keményebb szárazságot is kimutattak a környéken, 1587 és 1589 között, ami egybeesik a Roanoke kolónia, az Újvilágba áttelepült első angol telepescsapat titokzatos eltűnésével. Roanokét 1585-ben alapították, és utoljára 1587 augusztusában jött felőlük hír, ami egybeesik a szárazság első évével. 1589-re a kolónia minden jel nélkül eltűnt. “Az Elveszett Kolónia szárazsága” meséli Stahle, “az elmúlt 800 év legnagyobb szárazsága volt.” A csapás legnehezebb részét a Tidewater vidék kapta, de hatását még évekig lehetet érezni Észak Amerika óriási területén, még Mexikó, Kalifornia és az Államok délnyugati részén is. “A késői 1500-as évek történetírása óta ez volt az évezred legnagyobb számon tartott szárazsága,” mondta Stahle. “Azt hiszem, hogy ez új helyezi az amerikai európai terjeszkedési törekvéseket. A szárazság kihatással volt a spanyol telepesekre és az angol letelepedési próbálkozásokra.” Blanton még hozzáteszi: Egy ilyen méretű szárazság akármelyik telepest visszarettenthette volna.