Harci tánc brazil módra, a capoeira

Ha azt halljuk: Brazília, három dolog egészen biztosan rögtön eszünkbe jut: a foci, a szamba és a karnevál. Van azonban még valami, ami utóbbi években ismertté tette a brazilokat a világban: ez pedig a capoeira, a tánc és a harc sajátos, lenyűgöző keveréke.

A capoeira körülbelül 400 évvel ezelőtt született Brazíliában, még a rabszolgaság ideje alatt. A portugálok Nyugat-Afrika területéről vásároltak maguknak szolgákat, akik közül az elviselhetetlen körülmények hatására sokan kockáztatták meg a szökést.

A vadonban kis közösségeket alkottak, s a capoeira volt az összetartó kapocs, melyet pihenőnapokon gyakoroltak. Sokan a szökött rabszolgák közül ismét visszakerültek az ültetvényekre, s magukkal vitték az időközben átalakult, harcosabbá vált mozgásművészetet is. Veszélyessége miatt azonban uraik határozottan betiltották a harc gyakorlását.

Ekkor a capoeira újabb jelentős változáson esett át. Hogy a portugálok ne vegyék észre, hogy rabszolgáik halálos küzdelemre készülnek, a feketék zenét, táncot és rituálét építettek a capoeira-ba. Körben (“roda”) állva játszottak, a harcot megszelídítve, zenével, énekkel kísérve, táncnak álcázva.

A capoeira alapvető elemei tehát Afrikából származnak. Vonatkozik ez a mozdulatokra, a zenei hangzásvilágra, továbbá a rituálékban és az alapvető filozófiai elveiben nyilvánulnak meg. Nincs még száz százalékig biztos magyarázat a tekintetben, hogy a rabszolgának Brazíliába hurcolt feketék vajon már szülőhazájukban is gyakorolták-e a capoeira korai változatát; vagy pedig az egyértelműen Brazíliában született meg. A szó jelentését is iskoláktól függően sokféleképpen magyarázzák: jelenthet repkedést, szívdobogást, alacsonyra vágott füves területet, sőt, csirkenevelőhelyet is. Egyes elképzelések szerint ugyanis Rio de Janeiro utcáin, egy madárpiacon a kakasok harcainak megfigyelése után jött létre a capoeira.
Az élmény, a capoeira lényege a jogo (játék). E rituális harcban a két játékos, a két ellenfél egymást próbára téve méri fel a másik erejét, kitartását és ravaszságát. A támadás és a védekezés mozdulatai folyton egymást követik. A jogo de capoeira, azaz játék, a küzdelem egy kör alakú területen zajló rituális tevékenység, amelyet „roda”-nak (kör) neveznek. A játékosok a körből kerülnek a kör közepébe. A kör kiemelkedő fontosságú része a Bateria, ahol a hangszereken játszó emberek és az énekesek kapnak helyet. Előttük csakis guggolni, vagy térdelni illik, ezért is indul a két ellenfél a guggolásból a kör közepére.

A zene az egyik leglényegesebb eleme e harci művészetnek. Ez adja a hangulatot, ebben fejeződik ki a capoeira teljessége, szépségének hatása. A zene inspirálja a játékosokat a hevesebb szintű párbajra, és szintén a zene hűti le őket, amikor a játék kezd túlfűtött lenni. A zene által körülölelve nyilvánulnak meg a capoeira sajátosságai: a törzsi táncok elemei, a nyílt harc betiltása után játékká szelídített mozdulatok. Ez teszi a capoeirát az egyik legösszetettebb sportággá, amelyet ma már a világ minden táján lehet gyakorolni, köztük Magyarországon is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.